hu
“Természet és nyugalom mindenki számára, aki felhőtlen kikapcsolódásra vágyik...”

A vadászházról röviden

A falusi turizmus az ember találkozása a természettel. A falusi élet mindig is vonzotta az embert, aki szeretné újraépíteni a kapcsolatát a természettel, újra megismerni vagy megtanulni azt, amit az ősei tudtak, ismertek. A falusi ember ismeri a természetet, amiből a mai városi ember régen kiszakadt. Falun tölteni pár kellemes napot annyi, mint újra a természetben élni. Ennek nem kell feltétlenül hegyvidéken vagy vízparton lenni, elég, ha háborítatlanul természetes és ember által nem túlságosan átalakított.

A parasztház 1828–ban épült, melyet családunk 2011-ben megvásárolt a hozzátartozó telekkel együtt. Eredendően vadászház céljából vásároltuk, amelyet 2013-ban teljesen felújítottunk megőrizve annak természetes jellegét. Vendégházunk remek választás a vadregényes erdei túrákat kedvelők, felhőtlen kikapcsolódásra, vagy szórakozásra vágyók és a gyermekekkel érkező vendégeink számára egyaránt. Hiszen ez a legalkalmasabb módja annak, hogy a vendég közvetlenül megismerhesse a tájegység életét és kultúráját.

BORTREZOR

Elegáns, diszkrét helyszínt keres?Borait szeretné ideális környezetben tárolni és a szivarszobában borozni barátaival? Vagy befektetőként keres tárolóhelyet?
Bortrezorunkban megtalálja!

Vendégház

A falusi stílusban megépített Vendégházak kényelmes elhelyezést biztosítanak 8 fő részére.



Bővebben

Étterem

Pinceéttermünk 60 főig, helyszínként szolgál családi összejöveteleknek, céges rendezvényeknek, borvacsoráknak egyaránt.
Ízletes ételek, barátságos kiszolgálás és hangulatos környezet várja Önöket!

Bővebben

ZIRC, a bakony fővárosa

Az Arborétum világszinten jegyzett fáskert-gyűjtemény. Nem az Ős-Bakony része, hanem előrelátó emberek alkotása.

Bővebben

GYŐR VÁROSA

Megannyi értékével hívja Önt Győr, a találkozások városa.



Bővebben

Pannonhalmi főapátság

996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén.

Bővebben

Cseszneki vár

A Bakony hegységében elbújva, egy sziklaszirten láthatóak Csesznek várának festői kőfalai.


Bővebben

Bemutatás

Van, aki egy palack bort, annak felbontásának és elfogyasztásának élményéért vásárol meg. Mások azért, hogy üzleti megbeszéléseiket közvetlenebbé tegyék. Van, aki a bort befektetési céllal helyezi el a trezorban, hogy azt pár év múlva jelentős haszonnal értékesítse.

Trezorok / árak

Szolgáltatásunkat azon borkedvelő, és gyűjtő vendégeink számára ajánljuk, akik szeretnék a boraikat optimális körülmények között tárolni.

Foglalás

Ha felkeltettük érdeklődését a szolgáltatásunkkal kapcsolatban foglaljon nálunk borainak színvonalas tárolást.

Szobafoglalás

Áraink
Nagyon finom volt a mai vacsoránk a Gasztro teraszon! Mindenkinek csak ajánlani tudom hogy próbálják ki!
Balogh Mondovics Tünde

Kérdése akadt?

Írjon nekünk üzenetet és mi a lehető legrövidebb idő alatt válaszolunk.

Írjon nekünk